Dresch Misi

Szerző: Neltz János, MaJazz


A BÖF programfüzetéből ismeretlen szerző művét idézem: "Dresch Dudás Mihály a hazai jazzélet egyik meghatározó alakja, aki a népzene és a jazz kifejezésvilágának azonosságát egyesítve egy sajátosan magyar zenei irányzat megteremtésének szentelte teljes eddigi zenei és elméleti munkásságát." A most következő riportot Neltz János a szeptember 16-án a Petőfi Rádióban elhangzott "Jazzmagazin" című műsor részére készítette.
 
Netltz János: A Budapesti Őszi Fesztiválon kétszer is fellépsz. Egyszer a Fonóban október 3-án, egyszer pedig a Thália Színházban október 7-én. Különösen ez utóbbi "Dresch- gála" érdekelne.
Dresch Mihály: A tavasszal Maloschik Róbert felkeresett, hogy volna egy ötlet az ő részéről és talán az őszi fesztivál részéről is (Misikém, ne legyen semmi kétséged, ez egyes- egyedül az én ötletem volt!- a szerk.), ha az én munkásságom jegyében lenne egy koncert. Hát elvállaltam. Azzal a kikötéssel, hogy az egész estét én nem tudom megcsinálni, ezért Szabados Györgyöt felkértem, lenne szíves és eljönne-e erre az estére, és ő kimondottan erre az alkalomra komponál az est második felében elhangzandó művet.
 
NJ: Nem csak Szabados Gyuri, más vendéged is van.
DM: Egy amerikai, kiváló világhírű művész, Roscoe Mitchell személyében. Nagy megtisztelés, hogy eljön erre a koncertre. (Ha már a Misi nem említi, akkor kikívánkozik belőlem, ez is az én ötletem volt. Sőt arra is büszke vagyok, hogy 2000 dollárért jön ide, mikor a fellépti díja 5000 dollár. Ezzel kb. félmillió forintot spóroltam a szervezőknek. Az elmúlt hetek parlamenti viharai után kíváncsi vagyok, ezért jár-e nekem jutalék? Ha-Ha-Ha!- a szerk.) Magyar kollégáim közül pedig Baló István, Benkő Róbert és jómagam trióban fogunk fellépni, azután saját quartet-emmel, a szünet előtt pedig Szabados György triójával. A második részben, mint már a beszélgetés elején említettem, Szabados György és a MAKUZ, melynek én is tagja vagyok, fog fellépni Roscoe Mitchell-lel.
 
NJ: Óriási szerencsénkre haza is vihetünk, merthogy elkészült az új CD-tek.
DM: Igen pont akkor fog debütálni, október 7-én, ha minden jól megy, mert ez az új zenei anyag, amit most a nyáron vettünk fel a Fonóban. (A Dresch Quartet lemezének címe: "Túl a vízen"!- a szerk.)
 
NJ: Társaid a CD-n?
DM: Kovács Ferenc hegedűn és trombitán játszik, Benkő Róbert nagybőgőn, Geröly Tamás ütőhangszereken, és én pedig szaxofonon és cimbalmon.

Neltz János
MaJazz, 1996 október



Vissza az előző oldalra