Borbély-Dresch Quartet: Te+Te

Szerző: Olasz, Rockinform


BORBÉLY MIHÁLY – DRESCH MIHÁLY:

Te + Te

Fonó Budai Zeneház / Hangvető Kft.

 

A két jazz-szaxofonos „megasztár” készített már közös anyagot, de nem olyat, aminek egyszerre lettek volna a főszereplői. Úgy fest, még a jazzben is eljön az ideje mindennek, csak legyen türelmünk kivárni! Mondanom sem kell, a csalódás kizárt, két ilyen formátumú muzsikust hallgatva.

A Mihályok alkotása (a címadó szerzeményt leszámítva) nem klasszikus duó-lemez, hiszen a bőgős Horváth Balázzsal és a dobos Baló Istvánnal közösen hozták létre azt. Rendkívüli szellemi izgalmat okoz a „hallgatólagos” rácsodálkozás, hogy miként közelít egymáshoz, sőt: miként hat egymásra Borbély meditatív muzsikálásra hajló ösztöne, illetve Dresch szabadságvágya, szilajsága.

Az eredmény lenyűgöző: magyar népzenében gyökerező, speciális, leheletfinomsággal kivitelezett, lélekből előtörő jazzmuzsika. Ezzel a koncertfelvétellel olyan, ismeretlen „területre” jutott a két muzsikus, ahová egymás segítsége nélkül aligha érhettek volna.

Útközben persze, mit sem kellett feladniuk saját egyéniségükből. Ezt a tételt mintegy megerősítve, zárás gyanánt Dresch korai időszakának meghatározó darabját vették elő. „Hazafelé”, ez a címe. Nagyszerű szám, jó hallani ismét, ebben a felfogásban is! Amint pedig véget ért, a CD-t be lehet illeszteni a legkedvesebb jazzlemezeink közé.

52’26”

 

Olasz

Rockinform, 2006. október, 143. szám


Vissza az előző oldalra